Az Alapítvány feladatának a játszóterek és sportpályák korszerűsítésének támogatását tekinti, azzal a feltétellel, hogy a biztonság szempontjából elsőrendűen fontos ütés-csillapítás hazai abroncshulladékból előállított esésvédő gumi-burkolattal kerül megoldásra.
Kiemelten
közhasznú Alapítványunk 2005. júliusában került bejegyzésre,
kuratóriumi elnöke Nagy Tímea kétszeres olimpiai- és világbajnok
vívónő.
Az Alapítvány 2005-2007.között három pályázatot hirdetett meg, melyekre 2007 végéig 250 jelentkezés érkezett be.
Az Alapítvány mintegy 150 pályázó részére nyújtott díjmentes műszaki tanácsadást (helyzet-felmérés, a reális célok meghatározása, költségbecslés) és 70 pályázónak ítélt meg anyagi támogatást, bruttó 500 000 – 1 500 000 Ft határok között.
A pályázatok közül 2008 augusztusáig 63 projekt került megvalósításra.
Tevékenységünkkel, a közösségek és a hozzájuk kapcsolódó szponzorok összefogásával közel 25 000 gyermek számára biztosítottunk korszerűbb és biztonságosabb játszótéri és sportolási feltételeket.
A
játszóterek és iskolai sportpályák a gyermekek egészséges
fejlődésének nélkülözhetetlen színterei. A felnőtt társadalom, az
érintett kis közösségek feladata és felelőssége, hogy gyermekeink
számára a minőséget és a biztonságot megteremtse.
A minőség és biztonság a gyermekeinek is jár.
Az Alapítvány felvilágosítással, műszaki tanácsadással kívánja a közösségeket, a hozzájuk kapcsolódó szponzorokat ösztönözni biztonságos és színvonalas játszóterek és iskolai sportpályák kialakítására. 2008 évben, forrás hiányában pályázatot nem ír ki, anyagi támogatást nem nyújt.

Pályázat 2008